harmónia útja bejegyzései

2008. ápr. 19. 11:06 - írta pizarro

Nem csillapodnak a kedélyek az olimpiával kapcsolatban. Ázsiai körútján is rendbe megzavarják a fáklya útját tüntetők. Új-Delhiben azonban tibeti tüntetők. Tehát immár komolyra fordult a dolog. Nem csak a lét elviselhetetlen könnyűségébe fulladt, unatkozó, semmittevő európai, hanem maguk az érintettek is résztvesznek a láng útjának megzavarásában. Ez egyébként még mindig elfogadhatatlan, hiszen az olimpiai láng igazán nem tehet semmiről, ahogyan az olimpiai eszme sem. Viszont legalább maguk az érintettek szólal fel ily' módon, azok tehát, akik átélik mindezt és nem csupán egyfajta paternalista, áldemokrata maszlag miatt tüntetnek.

A lényeg, hogy "Nyugaton" is egyre érdekesebb ismert emberek szólalnak meg az olimpiával kapcsolatban. Ilyen Raymond Domenech, a férfi francia labdarúgó válogatott kapitánya. Ő is bojkottra szólít fel. Másokkal ellentétben azonban nem a versenyzők vagy a politikusok bojkottját hirdette meg, hanem a szurkolókét. A szurkolókat kérte fel arra, hogy ne kövessék az olimpia eseményeit. (szvsz: ez a minimum, ha valaki ilyen divattüntető). A francia labdarúgó csapat egyébként nem jutott ki az olimpiára.

2008. ápr. 10. 12:40 - írta pizarro

A botrányos párizsi események után az olimpia láng elhagyta Európát. A Harmónia útja Amerikában folytatódott. Az egyetlen észak-amerikai helyszín San Francisco volt. A tegnapi nap során kerül sor – módosított útvonalon – a helyi váltófutásra. A nagy hírügynökségek által is végig közvetített esemény nagyobb rendzavarás nélkül fejeződött be. Talán a legnagyobb bajnak az bizonyult, hogy az útvonal módosítása az érdeklődőket is megzavarta, többségük nem láthatta élőben a futást. Biztonsági okokból a záróünnepségre sem került sor.

A mai nap során már Buenos Airesbe érkezik a láng. Az esemény talán legérdekesebb résztvevője Diego Armando Maradona, minden idők egyik legjobb focistája lehet. Ha időben sikerül visszaérnie „hivatalos” útjáról, akkor az argentin fővárosban rendezendő váltófutáson őt is láthatjuk majd.

 A NOB pedig nyilatkozatban tette közzé, hogy nem kívánja lerövidíteni a láng útját. Persze ez nem csak tőlük függ, hiszen Indonézia például várhatóan a saját programját jelentősen le fogja rövidíteni.
2008. ápr. 7. 12:13 - írta pizarro

Óriási útat tett meg az olimpiai láng az elmúlt egy héten. Tekintsük át, hogy mi történt vele 168 óra alatt! Az athéni fogadás után hétfőn érkezett meg a fáklya az olimpia helyszínére, Pekingbe. Innen indult a tényleges váltófutás a lánggal. A menetet Hu Jintao, kínai elnök indította útjára, az első futó pedig a világrekorder gátfutó, Liu Xianing volt. A láng kedden hagyta el Pekinget.

A következő helyszín Almaty (Alma-Ata) volt. A város Kazahsztán volt fővárosa (az új ugyebár a kerékpáros fanok számára jól csengő Astana). Az ottani váltó legjelentősebb tagjai Nazabarjan kazah elnök, Artajev ökölvívó és Uskempirov birkózó olimpiai bajnokok voltak.

Az olimpia megrendezésére többször is pályázó Isztambul következett. A Szent Zsófia téri ünnepség legismertebb alakja Tugla Karademir műkorcsolyázó olimpiai bajnok volt. Ezzel a láng, ha kis időre is, de újra visszatért Európába.

A hét végefelé már Oroszországba vette az irányt a Harmónia útja. Érdekes, hiszen 2014-ben Szocsi rendezhet téli olimpiát, Szentpétervár pedig megpályázza a 2020-as olimpiát. Egyébként ezt a láng fogadási ünnepsége után jelentették be. A helyszín tehát Szentpétervár volt. (érdekes egymás után ez a két város, hisz az isztambuli Fenerbache a foci BL-ben, míg a szentpétervári Zenit pedig a foci UEFA-kupában vitézkedik, és készül fennállása legnagyobb nemzetközi sikerére)

A nagyszerű ceremónia utáni futásban többek között Galina Zibina (Helsinki súlylökő-bajnoka) és az én korosztályom számára ismertebb műkorcsolyázó - torinoi bajnok - Svetlana Zurova is részt vett. A fáklya mind a második világháborús emlékmű, mind pedig az Ermitázs mellett elhaladt.

A hétvége már egyértelműen Londoné volt. Azé a városé, amely a következő nyári olimpiát rendezheti meg. Szombat este a Heatrow repülőtéren vették át a lángot. Az átvétel legismertebb résztvevői: Tessa Jowell, olimpiai ügyekért felelős miniszter; Kelly Holmes, atléta és sir Steve Redgrave korábbi többszörös evezős olimpiai bajnok.

Ahogy az várható volt rengeteg tüntető akarta a láng útját állni. A "csöves hippik" (ahogyan azt a Southpark amerikai animációs sorozat készítői olyan lelkesen használják) közül egy odáig ment, hogy poroltóval akarta eloltani a lángot. Ugye-ugye, emberek jóvilágukban már azt sem tudják, hogy mit csináljanak. Holott ez mégiscsak Twist Olivér nemzete...

A láng -kicsit módosított útvonalon - bejárta egész Londont. A központi hely a 2012-es Wembley-stadion volt. Innen indult Redgrave. De a Downing Street sem maradhatott ki. Véletlenszerűen a 10-es szám előtt állt meg a fáklyamenet, ahol a ház lakója is fogadhatta a lángot. A nyilván meglepődő szerencsés, brit Gordon Brown feleségével pózolt a fotósok előtt. Brown a hétköznapokon miniszterelnök.

Hogy teljes legyen a Hugh Grant-kép a láng Notting Hillre is ellátogatott. Az esemény legismertebb nem sportoló futója Vanessa Mae és Konnie Huq volt. Utóbbi a BBC fiatal műsorvezetője. A másik affér az ő futása körül zajlott. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy kivegyék a kezéből a fáklyát. Nagyobb rendbontás nem történt. Ma délelőtt pedig már Párizsba érkezett a láng.

2008. márc. 30. 17:42 - írta pizarro

Nos, a mai nap során az olimpiai lángot hivatalosan is átadták a rendező Peking küldötteinek. Az ünnepség helye az athéni Panathinaiko stadion volt. Minosz Kiriaku, a Görög Olimpiai Bizottság elnökétől Liu Qi, a BOCOG vezetője vette át az olimpiai fáklyát.

A hétfői rendbontás miatt a szervezők ritkán látott bizonsági intézkedéseket tettek. Azonban nem tudták megakadályozni, hogy Tibet-párti illetve globalizációellenes csoportok a rendezvény közelébe jussanak, ahol - végül sikertelenül - megpróbálják a rendőrkordont áttörni. Jelszavaik a következők voltak: "Kína! Tűnj el Tibetből", "Szabadságot Tibetnek!". Végül az athéni váltófutás hosszának lerövidítésére is sor került.

Az átvett fáklya holnap délelőtt érkezik meg Pekingbe. A tényleges váltófutásra pedig április 2-ától kerül sor.

2008. márc. 30. 11:55 - írta pizarro

Hétfőn Olympiából útjára indult a láng. Az elmúlt 6 napban körbejárta Görögországot. Az út során a következő ngyobb állomásokat érintette az olimpiai fáklya: Mesologi - Ioannia - Veria - Szaloniki - Lamia. A tegnapi nap során a láng érintette Marathon városát is. Délután pedig Athénba érkezett, ahol a várost járta be. Végül megérkezett az athéni olimpiai stadionba. Itt fogadták a város elöljárói.

Vasárnap is jeles esemény lesz. A fáklya ugyanis az első modern olimpia helyszínére, a Panathinaiko Stadionba érkezik. Ez már önmagában is "jelentős", de itt kerül sor a láng ünnepélyes átadására, az athéni olimpia képviselőitől fogja Liu Qi, a BOCOG vezetője átvenni a fáklyát, a láng holnap érkezik meg Pekingbe.

Tibetért szolidaritást érzők egy csoportja már bejelentette, hogy békés tüntetést fog rendezni az esemény időpontjában.

2008. márc. 24. 14:57 - írta pizarro

Hála a láng hivatalos honlapjának - igen, ilyen is van :-) -, szolgáltatnék pár képet a mai ceremóniáról:

2008. márc. 24. 14:18 - írta pizarro

Ma délelőtt fellobbant az olimpia láng a görögországi Olympiában. A tegnapi kétségek ellenére maga a láng meggyújtása rendben zajlott. A beszámolók szerint ugyan fújt a szél, de a Nap sütött. Így semmi sem gátolhatta meg, hogy a Nap sugarai a fizika törvényeinek megfelelően tüzet hívjanak életre.

Ahogy annak lennie kellett, számos ismert és fontos ember jelent meg. Ott volt: Jacques Rogge, a NOB elnöke; Karolosz Papuliasz, a Görög Köztársaság elnöke; Lui Qi, a BOCOG első embere; Minos Kyriakou, a Görög Olimpiai Bizottság elnöke; Georgios Adionos, Olympia polgármestere. (talán az utóbbié a világ legjobban irigyelt állása...)

Kisebb zökkenő is közbejött a pekingi szervezőbizottság elnökének beszédét egy Tibetért tüntető zavarta meg. Rajta kívül további két embert őrizetbe vettek.

A hagyomány szerint Héra templomában történt meg a parabolás lánggyújtás. A főszereplő, a kiváló görög színésznő, Maria Nafpliotu volt. Minden híradás kiemeli, hogy a várva várt eseményre 10:45 perckor került sor. :-)

A szokásos teátrális és történelmi műsort követően (pl.: a győztest koszorúval a fején két vállon viszik) a Alekszandrosz Nikolaidisz vehette át a lángot. Ő Athénban ezüstérmes lett teakwondoban. (Mit ne mondjak, igazán görögös-történelmi sportág képviselője). És ezzel megkeződött a majd' öthónapos futás a fáklyával. Természetesen a láng tiszteletét tette a Coubertin-emlékműnél. Itt nyugszik az újkori olimpiák atyjának szíve.

A láng a következő egyhét végén jut el az Athénba, ahol a BOCOG vezetője átveszi az athéni olimpia hasonló szervezőjétől.

2008. márc. 23. 13:00 - írta pizarro

A holnapi nap jelentős esemény a pekingi olimpia szemszögéből. Holnap gyújtják meg ugyanis hivatalosan az olimpiai lángot Görögországban. Az időjósok a déli órákra esőt mondanak, így a tervezettnél egy órával hamarabb történik meg a ceremónia. Magyar idő szerint délelőtt 10 órakor kerül sor a rangos eseményre. Az időjárás a promón kívül azért számít, mert immár hagyományosan a lángot egy parabolás tükör segítségével, a napsugarak által kívánják meggyújtani.

A szervezők a főpróbát a mai nap során már meg is tartották. Rossz ómen, hogy a procedúra két alkalommal nem sikerült.

A Harmónia útja tehát a holnapi nap során kezdődik, hogy végül az olimpia megnytiójának napján a pekingi olimpiai stadionba is eljusson.

Kiemelendő, hogy a lánggal Kína athéni nagykövete is futni fog.